Az SPS bevezetése ellen tiltakoztak a gazdág országszerte. Karsai a szokásos kétszínű semmitmondó jellemtelen kommunista taktikáját vette fel. Látszólag szavakban támogatta a gazdálkodókat. Ha dumálni kell akkor ő mindig is ellenzéki. De attettek mezején kimutatja az igazi énjét. Az SPS záróvitájában és az azt követő szavazáson is először dumált , majd nyiltan megszavaszta azt atörvényt amellyel kifosztották volna földtulajdonosokat, ellehetetlenítették volna a gazdákat. EZ JÓL MUTATJA A KÉTSZÍNŰ KARSAI IGAZI JELLEMÉT.
Ott van a Parlament elektronikusan is elérhatő könyvtárában. Csak a T5883-as törvényt kell keresni és annak záróvitáját. Itt válvetve küzdött atörvény ellen a Mezőgazdasági Bizottság Fideszes vezetője Font Sándor és Ángyán profeszor úr. A vitában az is elhangzott, hogy az urnáknál majd találkozunk, de KARSAI-t akkor az sem érdekelte.
A honlap címe ahol a záróvita szövega valamint vvideoja megtalálható :